Nora fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó nélkül otthagyta. Egészen addig, amíg össze nem fut vele újra. Onnantól kezdve az élete a feje tetejére áll.

Patrick híres autóversenyző. Szereti a nőket, és a nők is szeretik őt. Az egész világon ismerik a nevét. Jóképű, talán túlzottan is. Megvan mindene, kivéve egy dolgot. Norát. Megszokta, hogy mindig mindent megkap, amit csak akar. És most, hogy újra meglátja a csinos exbarátnőjét, egészen biztos benne, hogy mi kell neki. Nora gyűlöli, és ő ezzel tisztában van. Tudja, hogy újra meg kell hódítania. Vadászösztöne a lány folyamatos visszautasításai miatt csak még erősebben tör elő. Ostromot indít, amit lehetetlenség hárítani.

Nora nem tudja kiverni a fejéből Patricket, pedig kitartóan próbálkozik. A férfi üzenetei és szenvedélyes megnyilvánulásai néha már az őrületbe kergetik. Patrick nem hagyja, hogy felejtsen. Pedig ő másra szeretne koncentrálni. Gyereket akar. Mégpedig egyedül. Csalódott a férfiakban, ezért nem vágyik új párkapcsolatra. Patrick közelében lenni pedig pláne nem akar.

Egy nap Emma, a barátnője felveti az ötletet: miért ne lehetne Patrick a gyerek apja? Elvégre Patrick csak egy dolgot akar: szexet. Mi lenne, ha megkapná? Mi lenne, ha mindenki megkapná, amit akar? Ő egy gyereket, Patrick pedig őt egy éjszakára.

Szerelem és szenvedély keveredik Tomor Anita új regényében. Igazi, ízig-vérig romantikus könyv, melyet lehetetlenség letenni. Az első sorától az utolsóig magával ragadó. Ha szeretted A szürke ötven árnyalatát, imádni fogod ezt a történetet!

Vásárold meg tőlem!

Libri: http://bit.ly/2nvacVq

Líra: http://bit.ly/2mtvLnB

Bookline: http://bit.ly/TomorAnita_HelloUjraKedvesExem

A három főszereplő került legközelebb a szívemhez: Patrick, Nora és Emma.

Én nem szerettem a szürke ötven árnyalatát, de ezt a regényt egyenesen imádtam! 5/5*

Én imádtam a könyvet. Könnyed kis kikapcsolódás volt és köszönöm az írónőnek, hogy elolvashattam *-* egy élmény volt.