Rengeteg szuper kirándulóhelyet találtunk mostanában. Az egyik legszebb ezek közül Királyrét volt. Budapestről autóval körülbelül egy óra alatt érhető el ez a csodaszép, természeti kincsekben gazdag hely. Bavallom, a járványhelyzet miatt kicsit féltünk nekivágni, azt hittük, rengetegen lesznek, de kellemeset csalódtunk, alig találkoztunk emberekkel. Jó, azért voltak körülöttünk, de közel sem volt tömeg, és a gyerekek is nagyon élvezték a túrát. Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit a természetbe vágyna ebben a jó időben.

 

Királyrét a Börzsöny egyik legismertebb és egyben legszebb kirándulóhelye. Budapesttől körölbelül hatvanhárom kilométerre található ez a kis település Szokolya szomszédságában. Sokaknak a környék talán a híres erdei kisvasútjáról lehet ismerős. Számos iskola szervezett az elmúlt években megannyi osztálykirándulást errefelé. Emlékszem, amikor tanítottam, még én is jártam erre az osztályommal. A kisvasút ugyan jelenleg felújítás alatt áll, az újranyitásig azonban gyalogszerrel is könnyen bejárható ez a gyönyörű kirándulóhely.

Királyrét központjától, nem messze a parkolóktól indul a 2,9 km hosszú Királyréti tanösvény. Mi a Látogatóközpont felé vezető betonúton indultunk el, hogy aztán a Bagoly-bükki-patak partján át folytassuk utunkat a zöld T betűvel jelzett tanösvényen végig. A gyerekek nagy örömére a köveken és a farönkökön keresztül kellett átügyeskedni magunkat a patakon, hogy aztán egy bájos sétaúton keresztül feljuthassunk az amerikai Josemite Nemzeti Parkot idéző gyönyörű fenyvesbe.

 

Hatalmas örökzöld erdő magasodott körülöttünk. Az embernek olyan érzése támadt, mintha nem is Magyarországon lenne.

 

 

Néhány száz méterrel később ismét találkoztunk egy patakkal, ahol ilyen színek fogadtak minket. Mintha csak egy tündérmesébe csöppentünk volna:

 

A tanösvény állomásait végig színes táblák jelzik, bőséges leírásokkal. A dimbes-dombos lankák kényelmesen járhatóak, cseppet sem éreztük megerőltetőnek a sétát, pedig egy egész délután töltöttünk el itt.

A Bajdázói-réten van lehetőség egy kis szusszanásra, mi is ezt tettük. Frizbiztünk, piknikeztünk, felfrissítettük magunkat egy kis vízzel, gyümölccsel. A festői Bajdázói-tó közvetlenül a rét mellett fekszik. Körbe lehet járni, és onnan visz tovább az út felfelé, a Vár-hegy tetején álló fából készült kilátótoronyhoz, ahonnan pompázatos körpanoráma nyílik a Magas-Börzsöny hegyeire. Tiszta, szép időben egészen a Kékes-tetőig ellátni.

 

A kilátóig kissé meredek ösvényen vezet minket az út felfelé, de megéri, mert a kilátás feledteti a fáradalmakat. Lefelé menet a Királyréti Erdei Kisvasút egykori állomása mellett elhaladva jutunk vissza Királyrét központjába. Mi Budapestről délben indultunk, és egy kellemes délutáni séta és egy kis foci után fél hétre értünk haza a gyerekekkel. Remek családi, baráti program volt. Jó szívvel ajánljuk mindenkinek!

 

 

Leave a Reply