Bár mint tudjátok, nagy romantikus regény rajongó vagyok (:D), az utóbbi hetekben, hónapokban mégis a kedvenc sorozatommá a Netflix-en is megtekinthető, méltán népszerű, többszörösen díjnyertes Homeland: A belső ellenség vált. Egész egyszerűen elképesztő volt végignézni ezt a nyolc évadból álló, rendkívül jól felépített történetet. Remekül kitalált karakterek, ütős fordulatok, mesterien szőtt történetvezetés, brilliánsan megírt forgatókönyv, zseniális színészi alakítások. Nem ok nélkül nyert el a sorozat öt Golden Globe- és nyolc Emmy-díjat az évek során, a színészeknek kiosztott díjarzenálról már nem is beszélve. Csakis ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a Közel-Kelet-konfliktus, az amerikai és orosz aktuálpolitika vagy a terrorellenes szervezetek, hírszerző ügynökségek működése iránt.
Kicsit sajnálom, hogy vége a sorozatnak. Szívesen néztem volna még. Egyik rész után kezdtem bele a másiknak és folyton azt mondogattam magamban, jó, csak öt percet még, aztán tényleg megyek a már aludni, de nem ment. Nem tudtam abbahagyni. Valamennyi szereplő, aki játszott a filmben igazán emlékezetes maradt számomra, lenyűgöző színészi alakítások, rendkívül jól eljátszott szerepek.
Figyelem, innentől kezdve erősen spoilerezni fogok!
A történet egy bipoláris CIA-elemzőről, Carrie Mathisonról (Claire Danes) és a feletteséről, egy vezető pozícióban lévő, idősebb ügynökről, Saul Berendsonról (Many Patinkin) szól, akik bár elképesztő megpróbáltatásokon mennek keresztül mégis mindvégig hűen kitartanak egymás mellett. Annak ellenére is, hogy a munkájukért nem egyszer fel kell áldozniuk a magánéletüket, a családjukat, a barátaikat, egymást, sőt ha fogságba estek, a saját szabadságukat is.
Valahogy Carrie karaktere érintett meg a legjobban. Aki talán éppen azért, mert beteg, mert bipoláris zavarral küzd, valami egészen különleges képességgel rendelkezik: mindig kiszagolja a bajt. Emiatt folyton konfliktusba keveredik a feletteseivel, akik eleinte bizalmatlanul fogadják a fiatal nő olykor nagy kockázatokkal járó ötleteit, vakmerő döntéseit. A sorozat első évada a Prisoners of War című izraeli sorozat alapötletét dolgozza át. Adott egy amerikai tengerészgyalogos, Nicholas Brody (Damian Lewis), akit hosszú éveken át halottnak hittek, míg végül egy sikeres mentőakció során a semmiből előkerül, kiszabadul a hosszú évek óta tartó iraki fogságból. Az őrmester nyolc év után tér haza Amerikába, ahol ünnepelt hősként fogadják. Egyedül Carrie gondolja azt róla, hogy ő nem egy ünnepelt hős, hanem egy átállított katona, egy belső ellenség, aki a fogsága ideje alatt átállt a terroristákhoz és merényletre készül a hazája, az Amerikai Egyesült Államok ellen.
Senki nem hisz Carrienek, aki titokban nyomozni kezd Brody őrmester után. A sorozat végig bizonytalanságban tartja a nézőt, a végére, amikor szerelmi szál szövődik Carrie és Brody között, már abban sem vagyunk biztosak, amiben addig hittünk. Még akkor is hinni akarunk abban, hogy nem, Brody nem egy átállított katona, amikor a testére erősített robbanómellénnyel öngyilkos merényletre készülve sétál be egy rendezvényre, ahol az alelnök is jelen van.
Rendkívül érzékletesen ábrázolták Brody családjának drámáját is, azt, ahogyan a felesége nyolc év után, miután négy évig abban a tudatban élt, hogy a férje meghalt, párkapcsolata lett Brody egyik legjobb barátjával, mégis hogyan próbálja meg segíteni férje visszailleszkedését a való életbe. Aztán, hogyan döbben rá arra, hogy ami egykor volt köztük, ma már nem működik. A gyerekeik, főképp a lányuk, Dana vívódása, apjához való ragaszkodása, majd politikusgyerekként az önmagából való kifordulása és az életből való kiábrándulása is egy igazán érdekes vonulatává válik a filmnek.
A Brody szál után Iránba, Berlinbe, Iszlámábadba, Oroszországba kalauzol el a sorozat. Érdekes volt nézni, ahogyan az orosz helyszínek, így Moszkva címszó alatt az Andrássy út, az Országház, a magyar helyszíneken felvett jelenetek elevenednek meg. Budapesten forgatták le ugyanis a Moszkvában játszódó részeket.
Nagyon szerettem Peter Quinn karakterét, szerettem azt a láthatatlan köteléket, mely végig összekötötte Carrievel. A berlini merénylet, a Quinn elleni szarin gázas nyilvános gyilkossági/kivégzési kísérlet, majd aztán a megkérdőjelezhető, felelős emberi döntések a kórházban, és a következmények: Quinn agyvérzése és a soha fel nem épülése. Nyomasztó és megrendítő volt végignézni, hogy pillanatok alatt egy életerős CIA-ügynökből, hogyan lesz egy emberi roncs, aki aztán képességeihez mérten mindenben próbál segíteni Carrienek, mégis az összeesküvések, a nagyhatalmú vezetők sakkjátszmái, a körülmények sohasem az ő oldalán állnak.
Aztán jött Dante Carrie életébe, aki már az elejétől fogva kevésbé volt szimpatikus, de a végére még őt is megsajnáltam, holott kiderült, mindvégig kettősügynök volt. Nem a hazájának, hanem az oroszoknak dolgozott.
Carry betegségét, azt, hogy bipolaris olyannyira kihasználták a sorozat alkotói, hogy a lehető legvégletesebb szituációkba helyezték bele őt, pontosabban a karakterét, bemutatva ezzel a betegség pszichológiáját: milyen őrületet okoz egy hosszú hónapokon át tartó gyógyszermegvonás, milyen amikor nem használnak már a gyógyszerek, amelyeket tizenöt éve szed az ember.
Talán az utolsó évad tetszett nekem a legjobban. Zseniális volt. A befejező rész egész egyszerűen brilliáns lett. Érdekes, ahogyan a forgatókönyvírók megfordították a kockát és ezúttal a hét hónapos orosz fogság után éppen Carrieről gondolhatjuk azt végig az évad során, hogy talán kettősügynök lehet. Ebből a szempontból is nagyon szépen zárták a sorozat alkotói a szériát. Visszautalva a kezdetekre, Nicolas Brodyra, egy gyönyörű ívet adva a történetnek.
A sorozat készítői elképesztően jól játszanak a nézők érzelmeivel, szinte sportot űztek abból, hogy először rendszerint rettenetesen rossz színben mutatnak be egy-egy karaktert, akiből aztán évadokkal később egy teljesen szimpatikus figura lesz. Érthetővé válnak a indokai, magyarázatot kapnak a tettei és az, hogy miért lett olyan, amilyen. Ilyen volt számomra Haqqani (Numan Açar) karaktere is. A végén már sajnáltam, hogy meg kellett halnia, bár belátom, a sorozat szempontjából ennek így kellett lennie, az ő karakterét már kiírták, nem tudott volna már újat mutatni, a történet szempontjából mellékessé vált az ő szerepe. A helyébe lépő fiát sokkal érdekesebb pozícióba tudták így hozni.
És hát Yevgeny Gromov (Costa Ronin). A titokzatos orosz ügynök, aki a hetedik évadhoz képest egy pálfordulatot véve tér vissza a nyolcadik évadba. Két ügynök, egy amerikai és egy orosz Kabulban, pont ugyanakkor bukkan fel tudva azt, hogy hét hónapig Carrie Yevgeny és az oroszok fogságában volt, ez a felütés azonnal megadta az alaphangot a befejező évadnak. Előkészített egy bravúros végjátékot.
Hálásan köszönöm a férjemnek, hogy rábukkant a sorozatra, ugyanis úgy kezdtem el nézni, hogy egyik este jött ő és mesélte, hogy képzeld, tegnap este – amíg te regény írtál – egy brutál jó sorozatra bukkantam. Aztán aznap este tovább nézte, én meg elsétáltam a nappaliban a tévé előtt és ott ragadtam. Aztán már nem volt menekvés, beszippantott a sorozat….
És most jöjjön még 7+1 apró érdekesség a sorozatról, amit ígértem:
- Amíg a 7. és 8. évad egyes jeleneteit Magyarországon forgatták. Carry, azaz a sorozat főszereplője, Claire Danes bejárta Budapestet, ellátogatott többek között a Terror házába is.
- A Peter Quinnt alakító színész, Rupert Friend a sorozat forgatása előtt, 2000-2004 között Keira Knightlyval, a Karib tenger kalózai sztárjával volt párkapcsolata.
- A Carrie Mathisont alakító színésznő Claire Danes volt Júlia Leonardo DiCaprio oldalán a Rómeo és Júlia (Romeo + Juliet) című filmben. Claire Danest egyébként a Titanic főszereplőjének is szerettek volna anno, de ő végül nem vállalta el Rose DeWitt Bukater szerepét, amit aztán végül Kate Winslet kapott meg. Danes a döntését azzal magyarázta, hogy a Rómeó és Júlia című film forgatásán nem voltak túl nagy összhangban Leonardo DiCaprióval. Claire Danes játszott egyebek mellett a Terminator 3. – A gépek lázadása című filmben is.
- Barack Obama nagy rajongója a sorozatnak.
- Eredetileg Halle Barrynek ajánlották fel a főszerepet, Carrie Mathison szerepét.
- A sorozat 50 díjat zsebelt be.
- Hugh Dancy, Az egy boltkóros naplója című sikerfilm sztárja, aki egyébként a való életben a Homeland főszereplőjének, Claire Danesnek a férje, az utolsó évadban az Amerikai Egyesült Államok egyik tanácsadóját játssza a sorozatban.
- A Homelandben Haqqani karakterét megformáló Numan Açar volt a nagy sikerű Aladdin című filmben Hakim.
Remélem, tetszett a kis összefoglaló! Ha még nem láttátok a Homeland: A belső ellenség című sorozatot és kedvet kaptatok hozzá, nézzétek meg bátran!
